Elégedettek a választók?

Két hónappal az önkormányzati választás előtt nagyjából ugyanakkora a választópolgárok szavazási kedve, mint az országgyűlési választások előtt hasonló időszakban, olvasható a Medián augusztus eleji reprezentatív közvélemény-kutatásában. „…A Fidesz elsöprő támogatottsága mellett derűlátás uralkodik az Orbán-kormány eddigi munkájának megítélésében: a többség (52 százalék) szerint a kormány jó, vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta.”

Ezzel a címmel járja be a sajtót a felmérés: „Elégedettek a választók”, s nagyjából ennyi marad meg a fülekben, az emlékezetben. Holott a reprezentatív felmérés alanyainak, a véletlenszerűen kiválasztott 1200 embernek csak az 52 százaléka reagált úgy, hogy jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a kormány. Nem tudjuk, mennyire tájékozottak, követték-e egyáltalán az eseményeket, milyen kérdésekre válaszoltak. Azt sem tudjuk, hányan választották a „nagyon jó” és hányan a „jó” értékelést, így a két csoport együtt adja ki a megkérdezetteknek a kicsivel több mint felét. De talán nem is érdekesek a részletek. A felmérés egy hangulatot mér, és így mérte.

Viszont érdekes és elgondolkodtató ez az eredmény, ez a hangulat, ha számba vesszük, hogy mi történt a néhány hónapos kormányzás során. Például rapid módon lebontották körülöttünk a 89-es alkotmány által megteremtett kereteket. A szakemberek már azt kérdezik, egyáltalán Van-e visszatérés a normális kerékvágásba? Halmai Gábor alkotmányjogász az Élet és Irodalom július 23-ai számában egyenesen búcsúzik a jogállamtól, és egyáltalán nem túloz.* De ha mást nem is nézünk, mint azt, ahogy a kétharmados parlamenti többség a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatban lényegében a saját szája íze szerint átírta a közelmúlt történelmét, az elmúlt 20 évet az átmenet két zavaros évtizedének, az új korszakot pedig „a szavazófülkékben véghezvitt sikeres forradalomnak” minősítve, már ez is olyan lépés, amely érett demokráciákban közfelháborodást váltana ki. Nálunk nem. Annak ellenére sem, hogy nem volt elég a nyilatkozat parlamenti elfogadása, a kormány határozatával arra kötelezte a közhivatalokat, hogy az értékelést mindenütt függesszék ki, mintegy hivatalos (kötelező) álláspontként.


Three wise monkeys – flickr/gullevek

Nem tudjuk, mennyire érti az átlag állampolgár, hogy mi a különbség, ha egy törvényjavaslat mögött egy kormány áll, vagy ha csak egy képviselő, mindenféle egyeztetési kötelezettség nélkül. Nem tudjuk, mennyire érti, miért aggályos a média kormány alá rendelése, vagy azt, hogy mit jelent az alkotmányozás felelőssége. A jelen állapotokat jól fejezi ki az Eötvös Károly Intézet Jogállamfigyelő című jelentéséből egy jellemző mondat: „… a kormányzat nem saját politikáját hangolja az alkotmányi szabályokhoz, hanem az alkotmány rendelkezéseit igazítja politikai döntéseihez.”

Ám miután az állampolgár számára a politika végső soron mindig azt közvetítette, hogy a konszenzus valami nevetséges és felesleges dolog, amelyet senki sem vesz komolyan, nem csoda, ha nem izgatja, hogy az alkotmányát napi érdekek szerint toldozgatják-foltozgatják, később pedig, ugyancsak az erő pozíciójából, akár teljesen átírják. Eddig sem ismerte, miért féltené?

De, hagyjuk a jogot és a politikát, nézzük a gazdaságot. Elvégre – gondolhatnánk – itt inkább a számok, mint a szavak döntenek, ha másképpen nem, forintosítva, a zsebekben.

Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a Fidesz–KDNP-kormánynak máig nincs hosszú távú gazdasági programja. Az optimistábbak először azt hitték, csak rejtegetik, ne rontsa a választások kimenetelét. Ám ahogy közeledtek a választások, annál kiáltóbbá vált az ellentmondás a korábbi retorika (az egyszeri és nagyarányú adócsökkentés) és a realitások között. Nem volt nehéz rájönni, hogy a nagyobb mozgásteret a hiánycél emelésével kívánták biztosítani. Márciusban még a csapból is az folyt, hogy a Bajnai-kormány költségvetése fiktív számokon alapul.**

Mindazonáltal az elbizonytalanodás jelei is mutatkoztak az ígéretek betarthatóságát illetően. A választások után megindult a csontvázak keresése, a nagyobb hiánycélt igazolandó, majd a kommunikációs offenzíva a magyar gazdaság rosszabb állapotáról. Nagyjából ezen a ponton azonban kiderült, hogy a hazai pályán eredményes kommunikációs blöff ebben a témában az országhatároknál véget ér. A forint árfolyamának esésében is kifejeződő értékítélet, a nemzetközi fogadtatás gyorsan meggyőzte a kormányt, hogy más utat kell választania. Ekkor született meg a 29 pontos akcióterv, de jelentősebb hatása a piacokra inkább annak volt, hogy a miniszterelnök végre nyilatkozatban kötelezte el magát az idei 3,8 százalékos hiánycél betartása mellett.

Pillanatok alatt változott meg a magyar gazdaság állapotáról hangoztatott kormányzati álláspont. A közvélemény számára mégsem okozott nagy megrázkódtatást.

A 29 pontos akcióterv részleteinek elfogadtatása, az itthoni sikerpropaganda ellenére, nem volt eredményes a júliusi IMF-EU-tárgyalásokon, mert a tárgyalók ragaszkodtak a megállapodáshoz a jövő évi 3 százalékos hiány elérését biztosító intézkedési tervben is.*** A HVG információi szerint a Valutaalap felhívta a figyelmet arra, hogy „ez azért is elengedhetetlen, mert Magyarország számára éves szinten 150 milliárd forint adósságszolgálati többletterhet eredményezett, amikor… az emlékezetes Kósa-beszéddel és az azt kísérő kormányzati kommunikációval a kabinet néhány napig kétséget hagyott afelől, hogy maga is ’kőbe vésettnek’ tekinti a nemzetközi szervezetek és az előző kormány által közösen erre az évre meghatározott 3,8 százalékos államháztartási hiányt.”

Az IMF és az EU felállt a tárgyalóasztaltól. A körülményekről a kormány adott sajátos értékelést, belföldi használatra.

Bár vannak, akik a keménykedést szabadságharcnak fogják fel vagy taktikázásnak az önkormányzati választások miatt, sajnos az eddigi ténykedés veszteségei – lásd fent – kiszámíthatók. Az ország válságkezelésben elért előnyének elvesztését, a visszaszerzett bizalom eltékozlását, végső soron a saját mozgásterük szűkítését érték el.

Ad-e mindez elégedettségre okot? Úgy látszik, igen.

Hogy miért, arra Halmai Gábor fent idézett írása végén érdekes adalékkal szolgál, s a Medián jóval később készült felmérése jól illusztrálja ezt: „A nagyobb baj, hogy… hiányzik a jogállamiság értékeinek tisztelete a lakosság többségének körében. Egy nemrégiben végzett felmérés számos adata azt igazolta, hogy a megkérdezettek többsége ’nem demokratikus gondolkodású’. Hetvenöt százalékuk szerint például ’a pártvitákat kizáró, erős kezű kormányzásra lenne szükség’, sőt a válaszadók 52 százaléka úgy véli, hogy ’a mai helyzetben egyetlen erős, a társadalmat egészében megjelenítő pártra lenne szükség’. Egyetemi oktatóként azt látom, hogy a jövendő értelmiség körében sem sokkal jobb a helyzet. Márpedig csak a jogállami értékek iránt elkötelezett elit kényszeríthetné ki az ötödik, ismét alkotmányos köztársaságot. De ahogy a most véget ért harmadik köztársaság szomorú sorsa igazolja, ez is csak akkor lesz képes konszolidálódni, ha ezek az értékek elérik a választópolgárok ingerküszöbét is.”

Akik erős kezű kormányzást akartak, akik az egyetlen erős, a társadalmat egészében megjelenítő pártot akartak, megkapták, amire vártak. Ők elégedettek.


Lánczos Vera                  


*„
Az elmúlt két hónap ’forradalmi’ törvényei és konkrét személyi döntései lényegében kiiktatták az alkotmányból a hatalommegosztás szervezeti biztosítékait, és ezzel az emberi jogok garanciáit. A szervezeti-személyi változások sorában a két legfontosabb az új köztársasági elnök személye, illetve előbb az alkotmánybírák kormány általi jelölésének lehetővé tétele, majd a kormány két katonájának alkotmánybírói jelölése volt. Azzal, hogy Schmitt Pál személyében Orbán bizalmasa, az államfő egyensúlyozó szerepére bizonyosan alkalmatlan pártpolitikus került a köztársasági elnöki pozícióba, egyszersmind a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek és az ombudsmanoknak a személye is garantáltan kormánypárti lesz, hiszen őket az államfő jelöli, a kormánypárti kétharmad pedig majd megválasztja.”

**„Orbán Viktor Hír Tv Rájátszás című műsorában azt nyilatkozta: „…a költségvetés számai fiktívek, és nem lehet tudni, hogy a következő kormány milyen örökséget vesz át…Arra a felvetésre, hogy Bajnai Gordon felajánlotta, megmutatja a számokat, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: „Nem megmutatni kell, ez nem peep show. Az átadás-átvételnek szabályos rendje van.” Varga Mihály szerint „tekintettel arra, hogy a 2010-es költségvetés már csak papíron létezik, valószínűleg már a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel”.

*** „…meghökkenést okozott, hogy az Országgyűlés egy sor, a költségvetés átláthatóságát korlátozó, a deficittartást pedig megnehezítő adókönnyítő törvényjavaslatot már a megbeszéléseket megelőzően megszavazott.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!