rss      tw      fb
Keres



         Mihancsik Zsófia

Szünet után megszűnés


         Lendvai Ildikó

G. Fodor és a meztelen király


         Lángh Júlia

Hit és árulás

Charta-vita I.

Olvasói hozzászólások Lévai Júlia cikkéhez


Éváné Kamarás Zsófia


Tisztelt Lévai Júlia!

Olyant teszek, amit még életemben soha: gondolatokat fűzök egy újságcikkhez, és elküldöm őket az írójuknak.

Előrebocsátok két tényt:

1. Én ott voltam végig a november 2-i tüntetésen, és szerencsémre olyan helyen, ahol mindent jól láttam és hallhattam.

2. Becsülöm Önt, rendszeresen olvasom az írásait, úgy érzem az értékrendem közel állhat az Önéhez.

Ungváry Rudolf – ellentétben a médiumokban megjelent ismertetésekkel, cikkekkel, tudósításokkal – nem az ominózus és valóban trágár mondattal kezdte, hanem ezzel fejezte be a beszédét! Úgy gondolom, hogy nem nüansznyi az eltérés, hogy valami egy gondolatsor felvezetője, vagy annak a lezárása.

A beszéd az első mondatától az utolsóig valóban érzelemteli, épp ezért a hallgatóság számára rendkívül hiteles volt. Szenvedélyes kiállás volt a demokratikus, antifasiszta elvek mellett. Jól felépített beszéd volt, amely mélyen visszamutatott a történelmi gyökerekhez, azokhoz az eszmékhez, ahhoz a fajta gyakorlathoz, amely a kirekesztő, antidemokratikus, diktatórikus rendszerek kialakulásához vezetett. Messze nem csupán a magyarságtudathoz kapcsolódott a mondanivalója, hanem mindenfajta kirekesztés ellen, mindenfajta jogállamiságot megkérdőjelező tény, gyakorlat ellen szólt.

És igen, a beszéd végén megtörtént az, amit Ön a cikkében kifogásolt: személyes hangvétellel, az utolsó szó jogán elhangzott a tőle azóta egyetlenként és kizárólag idézett mondat, az a bizonyos trágár, személyeskedő, amit most hadd ne idézzek!

De Ungváry Rudolf felszólalása nem erről szólt! Igenis, érintette azokat az elveket, kereteket, azok kritikáját, amit Ön a cikkében hiányol! Nem igaz az, hogy egy személyében, egzisztenciájában megsértett ember hiúsága beszélt az előadóból!

A cikke tovább tartalmával nagyrészt egyetértek. Bauer Tamás kivételével, aki egyértelműen az észhez, a racionalitáshoz szólt, a másik két beszéd az érzelmeket kívánta elsősorban megmozgatni! És valóban: maszkulin jellegű és agresszív is volt! Higgye el nekem, hogy Önhöz hasonlóan én is érzékeny vagyok az ilyesmire, tőlem is távol áll ez! Nem meggyőző az a harcmodor, hogy ki tud nagyobbat kiabálni, csúnyábbat mondani, ki tud ijesztőbben fellépni! Ez nemcsak maszkulin, gyerekes is!

De! Előrebocsátva, hogy nem értek a retorikához: ez volt a demokratikus erők első fellépése igen hosszú idő, és főleg a kormányváltás óta! Mindenkit váratlanul ért a vártnál jóval nagyobb tömeg részvétele! Csak zárójelben: profi (katonasági) tömegbecslő véleménye szerint minimum 8, maximum 10 ezer résztvevő volt. Azt gondolom, hogy ennek a közegnek (amely persze nem lumpen-elemekből, hanem jórészt kulturáltabb emberekből állt) mégiscsak szüksége volt erre az emocionális, lelkesítő hangvételre.

Ami pedig a kiabálást illeti, abban jóval kevesebb volt a maszkulin üvöltözhetnék, mint a muszáj-pálya! Ugyanis a szervezők jóval kisebb számú résztvevőre számítottak és elégtelen volt a hangosítás! Az előadóknak szó szerint üvölteni kellett ahhoz, hogy a Kossuth tér felét is kitöltő hallgatóság érthessen valamit. Különösen nehéz lehetett ez az egyébként is erősen berekedt (már az első mondatánál is!) Gyurcsány Ferencnek.

Üdvözlettel továbbra is hű olvasója

Éváné Kamarás Zsófia


Pap László


Köszönöm Lévai Júlia cikkét.

Ott voltam a tüntetésen, és engem is bántott több dolog. Elsősorban az Ön által is kifogásolt durva kiszólás. Valamint néhány fontos tévedés (pl. Gyurcsány Ferenc részéről), amelyek kiválóan alkalmasak a nemes célok lejáratására. Én végigvártam az összes beszédet, és el fogok menni máskor is hasonló eseményekre: jobb híján. Az Ön cikke talán segít abban, hogy a Charta is jobb legyen.


Domonkos János


Tisztelt Lévai Júlia!

„Van ilyen kórkép, csak egy gondom van vele: mi köze ehhez annak a két szónak, hogy ’demokratikus’, és hogy ’charta?!”

Csak annyi, hogy demokratikus és charta!

Én ott maradtam, és nem bántam meg!

Tisztelettel: Domonkos János


Mezei Judit, fészbuk


„Én mégis azt hiszem, hogy az indulatok, amíg verbálisak, jogosak lehetnek. Elfogy a racionális érv, hiszen irracionális a kormány nyelvhasználata is, ezt talán megértik :-( Azt gondolom, hogy a civilizált beszédet nem értik, az a nyelv nekik idegen, a használójukkal együtt.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Másik Magyarország

Tóth Andrea
Ketyeg a szociális bomba

„Arról nem szól a fáma, hogy a kormányzat szerinti egységes elv mit jelent a szegények és a legszegényebbek számára, de az ismert előjelek nem sok jóval biztatnak.”

További cikkek a rovatból:
   - A másik Szentendre
   - „És kezdjünk újra tűrni és tanulni”
   - Bezzeg Abaújszántón „tarolt” a Fidesz

Izsák Jenő karikatúrái

Offtopic

A Hubble valaha készült legnagyobb képe: az Androméda

"A videó alapján némi fogalmunk lehet arról, mit jelent az, hogy az Androméda ezermilliárd csillagnak ad otthont."