Egy embertelen ország



Ezt a címet sokan ki fogják kérni maguknak. Ahogy kikérték maguknak 2006-ban a Normális Magyarországot választási program címét is. Akkor az volt az érvem, az ország ugyan normális, csak a politikai elitje nem az. Azóta, túl néhány választáson, már nem biztos, hogy ez így igaz. Nem normális ugyanis az az ország, amelyiknek vezére van, ráadásul a vezér azt meri mondani, hogy a magyarok hátából szíjat lehet hasítani, csak nemzeti színű legyen a szíj.


Amit az Orbán-féle „úri söpredék” művel, normális ember számára elviselhetetlen. Lopnak, csalnak, hazudnak, lelkileg megnyomorítják a magyart. Elvárják, hogy az ország is hazudjon. Szépet, jót, reményt és boldogságot. Azt, hogy az elmúlt évezredben a magyar még soha nem volt ilyen szabad, ennyire sikeres. Hogy világnemzet vagyunk. Hogy minket csodál a világ. Európa meg egyenesen a csodánkra jár.


Közben pedig lassan és kitartóan süllyed a nemzet. Materiálisan és mentálisan. Feltartóztathatatlanul. Társadalmi méreteket ölt a tanult tehetetlenség szindrómája, amikor az ember a minden mindegy állapotába kerül. Amikor elhiszi, hogy a sorsán változtatni már képtelen. Amikor már csak a vezértől remél megváltást. Minden mást felad.


A tanult tehetetlenség édestestvére az anómia. Az alkalmatlanság, a meg nem felelés állapota. Andorka Rudolf szerint az az állapot, amikor a társadalmi elvárások a társadalmi normák betartásával nem teljesíthetők. Tessék teljesíteni és működtetni minimálbérből, de akár a kétszázezer körüli bruttó átlagbérből a vezér által egykoron meghirdetett „három gyerek, három szoba, négy kerék” családmodellt. Megspékelve az alvezéri kijelentéssel, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Nem lehet teljesíteni. Csak csalások sorozatával. Vagy hazudni lehet a teljesítést, kifele sokat mutatni. Cifra nyomorban élni.


Azért beteg a magyar lélek, mert parancsra kell örülnie, amikor szíjat hasítanak a hátából. Igaz, nemzeti színűt.


A gazemberség után az embertelenség jön. Törvényszerűen. Történt ugyanis, hogy a lisztérzékenyek népes csoportja, hozzávetőleg százezer ember, azzal fordult a vezérhez, hogy a gluténmentes élelmiszerek áfája 18–27 százalékról mérséklődjék 5 százalékra. Ez a veszélyes, genetikai eredetű állapot ugyanis gyógyszerrel – amelyek erősen támogatottak – nem kezelhető, az egyedüli megoldás a gluténmentes táplálkozás, ami igen költséges. Egy kilogramm gluténmentes kenyér több mint hatezer forintba kerül. A tésztafélék árai is hasonlatosak. A tejipar – nyilván gazdasági megfontolásból – a tejfölt, joghurtot, kefírt is liszttel gazdagítja, ezt sem fogyaszthatják. Ráadásul a becslések szerint a lisztérzékenyek tíz százaléka ismeri baját, a kilencven százalék még nem tudja, mi vár rá.


A vezér egy mozdulattal lesöpörte az asztaláról a kérést. Szigorúan és kérlelhetetlenül. Nem volt ilyen szigorú és kérlelhetetlen, amikor egy Vajna és egy Szima nevű cimborája fordult hozzá. Ugyan már ne kukacoskodjon a játékkaszinók áfájával, törölje el, mi az a huszonhét százalék a költségvetésnek. Százezer emberrel nem lehet kivételt tenni, mert sokan vannak, de kettővel lehet. A szíjhasítás minősített esete. És megtette, mert a vezérnek van szíve. Eltörölte a játékkaszinók áfáját. Az, hogy a kaszinós áfából segíteni lehetne a lisztérzékenyeken, eszébe sem jutott. A pszeudoellenzék meg hallgat, mint a sír.


Az ellenzék hallgatása nincsen rendben. Sok szempontból nincsen rendben, hiszen a lisztérzékenyek is magyar állampolgárok, ráadásul sokan is vannak.


De az, hogy a parlamenti ellenzék, egy kivétellel, cigányügyben nagykoalícióra lépjen a Jobbiktól kezdve az összes nemzetrontó bitanggal, az már végképp nincsen rendben. Ha ez a szerencsétlen csoportosulás meg az intellektuális potenciálja azt tudta kiizzani magából, hogy Miskolc úgy vehető be, ha a mostani, cigányokat alkotmányellenesen kitelepíteni akaró hatalmat egy cigányügyben bűnös mondatáról elhíresült rendőrtiszttel akarja megdönteni, akkor ott igen nagy a deficit. Fájóan nagy.



A roma önkormányzat miskolci demonstrációja 2014. június 25-én. A demonstrálók a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását követelték – MTI/Vajda János

Morálisan pedig az egész értékelhetetlen. Nulla. Mert ezek szerint a kormányoldallal abban tejesen egyetért, hogy Miskolcon minden bajok okozója a cigányság. És ha Miskolcon így van, akkor az egész országban is így van. A verseny, a választási kampány meg csak arról szól, ki tudja eredményesebben megvédeni Miskolcot és az országot a cigányoktól.


Miután a cigány is embernek született, nem rasszizmusról, hanem embertelenségről van szó. Miután cigánynak születni nem döntés kérdése, bármelyikünk születhetett volna cigánynak. Akkor meg mi lenne? Most rasszista, akkor meg fajvédő? Vagy megzavarodna, mint az egyik fő jobbikos, akiről kiderült, hogy zsidó származású antiszemita.


A magyar jövő szempontjából gyászos, ha a szinte semmiben egyet nem értő politikai elit egy dologban ért csak egyet, Miskolcot és az országot meg kell védeni a cigányoktól.


A nép, az istenadta pedig keresi az odavetett kapaszkodókat. Még örül is nekik. Elhiszi, hogy azért nem tudja a társadalmi elvárásokat a társadalmi normák betartásával teljesíteni, mert itt vannak ezek a büdös cigányok. Na meg a zsidók. A bankárok, meg a kapitalisták. De róluk majd később beszélünk.


Úgy, mint a harmincas években. A szobor már készül. Mindjárt kész. Mi meg küzdünk a külső és belső ellenséggel. Cigányokkal, zsidókkal, Európával, a világgal. Közben hasítják a szíjat a hátunkból. A nemzeti színűt. Kitartóan. Rendületlenül.



Herényi Károly, volt MDF-es politikus
(Fotó: ATV.hu)