rss      tw      fb
Keres



         Mihancsik Zsófia

Szünet után megszűnés


         Lendvai Ildikó

G. Fodor és a meztelen király


         Lángh Júlia

Hit és árulás

Búsmagyar

Babits Fekete országában élünk: minden fekete, "de nem csak kívül: csontig, velőig fekete". Az olimpia közepén jártunk, volt négy ezüst- és egy bronzérmünk, de már azt hallottuk, hogy a sikertelenség okát meg kell keresni. Aztán nyertünk három aranyat, és továbbra is ugyanezt halljuk. Mit kérdeznek a riporterek a világ legsikeresebb vízilabdaedzőjétől? Mit szól a többiek sikertelenségéhez, a női pólócsapat miért "csak" negyedik, az elmúlt években miért nem nyert a csapata.

Mit kérdeznek a párosban éppen aranyat nyert Kovács Katalintól? Nem sajnálja-e, hogy egyéniben "csak" negyedik lett, nem búslakodnak-e Janiccsal, hogy négyesben "csak" az ezüst sikerült? Mit mondanak a győzelem után a hajóból kilépő Vajdának? Ugye tudja, hogy őt föntről segítették...

Hogyan ünneplik a sportvezetők a reptérről nem a családhoz, hanem a hálásan tomboló szurkolókhoz szállított bajnokokat? Schmitt Pál, a MOB elnöke büszke rájuk, de csak az egyik szeme nevet, a másik azon sír, hogy "nyolc olyan tus, találat, gól vagy akció volt Pekingben, ahol elbuktunk egy-egy érmet". Gyenesei István, a sportért felelős miniszter megdicséri a szurkolók hangerejét, majd hozzáteszi, "a kudarcokat közösen kell vállalni". Kamuti Jenő, a MOB főtitkára az első hetet sokkolónak nyilvánítja. Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója szerint "jónak mondható", hogy 204 ország közül a 21. helyen végeztünk, de szerinte "a magyar sport 1990 óta maga előtt görgette annak a lehetőségét, hogy egyszer összeomlik" - és ez most megtörtént. Idézhetnénk különböző politikusok kötelező fanyalgását is, de az már végképp érdektelen: nem mernek kilépni a kommunikációs fősodorból. De az urak, akik elvben felelősek a magyar csapat fölkészítéséért, mégis miről beszélnek? Személyes érzelmi érintettségük okán - hisz valamennyiüket a valóban várakozáson alul szereplő víváshoz és öttusához kötik szoros szálak - az összes karikát feketének láthatják. De a nagy sötétséget ne vetítsük rá a teljes magyar csapatra. Én is örülnék, ha Londonban még jobban szerepelnénk, ezekre az urakra tartozik, hogyan érjük el. Az is, mikor veszik végre észre, hogy kínos posztszocialista allűr a sportolók előtt masírozni a megnyitón, és hogy provinciális dolog a sportolókat nemek szerint szétválasztott sorokban meneteltetni.

De az önvizsgálat ideje nem lehet az ünnep - az az öröm meglopása, a megszerzett érmek, pontok lekicsinylése. A sajnálkozó önmosdatás pedig a felelősség áthárítása. Az ünnepen arról kellene beszélnünk, hogy minden most szerzett érem több egy kicsit önmagánál. Hányan tudnak mély gyászban a kenusokhoz hasonlóan versenyezni? Kovács és Janics megtépázott fölkészülés után, az egymás melletti kitartásnak köszönhetően védte meg címét. Nem ezt kellene dicsérni? A pólósokra olyan pszichés terhet sikerült rápakolnia a médiának és a legjobb szándékú szurkolói rajongásnak együttes erővel, hogy elsősorban ettől lehetett félteni őket. Leküzdötték. Cseh sopánkodás helyett megpróbálta legyőzni a legyőzhetetlen amerikait, így megelőzött mindenki mást, akit nála esélyesebbnek tartottak, még abban a számban is, amelyben csak edzeni indult el. Miért nem azt tiszteljük, hogy Fodor előzmények nélkül is ezüstöt nyert, vagy ahogyan Mohamed Aida küzdött a csapatelődöntő utolsó asszójában? A szerb és az amerikai pólósok elismerték, hogy jobbak voltunk - miért nem tudjuk mi is elfogadni, hogy a koreai csapat a bíróktól függetlenül is jobb volt, de ettől még fantasztikusan játszottak ellenük a női kézilabdások - és a hollandok ellen a pólósnők?

Nem nagy öröm, de elkerülhetetlen, hogy a politika beleocsmánykodjon az értékelésbe, még akkor is, ha a nemzeti olimpiai bizottság elnöke történetesen nem aktív pártpolitikus. Örülhetünk, hogy a makacs öttusalovakra egyelőre senki nem akart "Gyurcsány a hibás" matricákat ragasztani, bár a "járassuk le hazánkat" projekt keretében a képviselő úr ismét sikerrel törölte memóriájából, hogy a MOB elnöke is, és ennek megfelelően nyilatkozott egy német konzervatív lapnak.

És a kormányban miért nem vette észre senki az olimpia előtt a díjazási tábla bornírtságait? Hogyan nyerhet egy csapat, ha nem nyújt minden tagja maximális egyéni teljesítményt? Ki az, aki szerint könnyebb párosban kajakdöntőt nyerni, mint egyéniben kenut? Nem lehetett volna elkerülni ezt a szánalmas PR-licitálást, hogy utólag ki kinek mit egészít ki mennyire? Miért nem lehet az arany egyszerűen arany?

Vannak az olimpiának hosszabb távú, nem csak a sporthoz kapcsolódó tanulságai. Például hogy ideje végre leszámolni a birodalmi illúziókkal: nem mossa három tenger a határunkat, nem vagyunk másfél milliárdnyian, és a világon termelt GDP-ből sem a legmagasabb a részesedésünk. Több az ellenfél: a szovjet és jugoszláv utódállamok ott vannak azokban a sportágakban, amelyekben korábban nekünk is akadt egy-egy arany. Ázsia után már kalkulálni kell Afrika országaival, a régebben nem számító államokkal - Jamaica is tönkreverheti az Egyesült Államokat, és mozlim szerelésben is lehet elődöntőt nyerni.

Tudjuk, de értsük is: a sport végképp üzletté vált. Egy internetes hírportál kimutatta, sokszorosan túlteljesítettük, ami a világ GDP-jéből való részesedésünk alapján elvárható lenne tőlünk. Szeretném én is, ha a magyar élsportra több pénz jutna - a magyar bajnok női asztalitenisz-csapat roszszabb körülmények között edz, mint mi annak idején egy NB II-es kisvárosi csapatban. De ha egy országban nem "szocialista", hanem valódi piacgazdaság van, akkor szponzorok látják el azt a feladatot, amit nálunk sokan az államtól várnak. A kötelezően elmantrázott "legyen több testnevelésóra" megfelelő tornatermi ellátottság hiányában üres politikai szlogen, és a versenysporthoz sincs sok köze. Még így is sokkal jobban szerepeltünk, mint nálunk gazdagabb vagy népesebb országok - Svédország, Dánia, Brazília, Argentína. Egy ezüsttel nyertünk kevesebbet, mint Lengyelország, azonosan teljesítettünk Norvégiával. Milyen kudarcról beszélünk?

A MOB főtitkára mondta: "ami biztos: nagyobb hangsúlyt kell fektetni versenyzőink mentális felkészítésére". Ez tényleg biztos. Mert a MOB elnöke által emlegetett hiányzó egy tus, egy gól klasszikusan nem a pénzhiány, hanem a rosszabb szellemi fölkészültség jele. A magyar sportolóknak súlyos teher a babitsi fekete mentalitás ("nem a fény festi a fekete szint karcsu sugárecsetével, nem: fekete az anyag rejtett lelke"), az érmeseknek, pontszerzőknek ebből a gyászmagyar hangulatból kellett kitörniük. Tisztelnünk és követnünk kellene őket. "Nem szabad foglalkozni a körülményekkel, mert azok sosem optimálisak. A kisebb-nagyobb akadályokat mindig le kell győzni" - mondta Vajda Attila.

Nem tudunk ünnepelni, se nemzeti ünnepet, se sportsikert. A nemzeti ünnepeket a politika vágta agyon, a többit a média végzi el az antisztárkultusszal, amellyel évek óta mérgezi a magyar közgondolkodást. A valóságshow-k magamutogató percemberkéinek plasztikai műtétei, megjegyezni fölösleges nevű "celebek" mesterséges életeseményei árasztják el a médiát a "minél jelentéktelenebb, annál sztárolhatóbb" elvre alapozva. Fogalmunk sincs, hogyan kell viszonyulni az igazi csillagokhoz, akik nem a vakszerencsének, a mások által nem vállalt kitárulkozásnak és magánéleti botrányaiknak köszönhetik ismertségüket. A végletes mediatizáltság világtrend, a "csak a negatív hír érdekes" jelensége is, de félreértjük és túlteljesítjük az amerikai példát: ott a nagy sztárok valódi teljesítmény alapján azok.

Manuel Castells súlyos diagnózist állított föl a demokráciák jelenlegi állapotáról, de egy amerikai fölmérésre hivatkozva meg is nyugtat: a politikai ügyekben a közvélemény hosszú távon a józan észt követi. Magyarország olimpiai szereplését illetően ez szerencsére rövid távon is igaz, és remélhetőleg a sportolókban is inkább a magyarok szeretete és megbecsülése marad meg, nem a sokszólamú nyavalygás. A politikusok és sportvezetők jobban tették volna, ha az aranyreggelen az olimpikonoknak, nevelő és jelenlegi edzőiknek, a stáboknak azt az egyetlen szót mondják, amit Kemény Dénes a játékosainak: köszönjük!


Népszabadság, 2008. szeptember 4.

лучшие фирмы ноутбуковброкерские компании россииканалы в зубе

Másik Magyarország

Tóth Andrea
Ketyeg a szociális bomba

„Arról nem szól a fáma, hogy a kormányzat szerinti egységes elv mit jelent a szegények és a legszegényebbek számára, de az ismert előjelek nem sok jóval biztatnak.”

További cikkek a rovatból:
   - A másik Szentendre
   - „És kezdjünk újra tűrni és tanulni”
   - Bezzeg Abaújszántón „tarolt” a Fidesz

Izsák Jenő karikatúrái

Offtopic

A Hubble valaha készült legnagyobb képe: az Androméda

"A videó alapján némi fogalmunk lehet arról, mit jelent az, hogy az Androméda ezermilliárd csillagnak ad otthont."