Amerikai „dokument”



Valószínűleg félreértette a KüKüM (Szijjártó Péterhez illő rövidítése ez a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak) azt a „dokumentumot”, amelyet az amerikai nagykövetség munkatársától kapott, és egy héttel később, tegnap be is mutatott a nemzetnek (a minél nagyobb felhajtás kedvéért a parlament épülete elé állt ki vele a gazdasági diplomáciáért felelős államtitkár). Az nem arról szól ugyanis, hogy az amerikai igazgatási és nyomozati szervek és hatóságok elvégezték volna a hasonló feladatkörű magyar szervek és hatóságok munkáját – kinyomozták volna, a vádemeléshez szükséges pontossággal, ki, mikor, hogyan, mennyit lop és csal Magyarországon, és ebben ki mindenki segít neki magas hivatalokból. A kétoldalas amerikai emlékeztető pusztán arról szól, hogy a hat személy kitiltása nem előzmények nélküli, hiszen a magyar kormánynak többször is jelezték az elmúlt években, hogy jó, jó, van az az állami és magánkorrupció, amely a magyar felső- és középvezetői szintek szerint nemcsak elfogadható, hanem kívánatos is, a világ nyugati felén azonban nem az. Amit persze lehet illetéktelen külföldi beavatkozásnak tekinteni a belügyekbe, elvégre minden ország vezetésének joga van olyan mértékig korruptnak lenni, amilyet a saját polgárai, igazságszolgáltatása, politikai berendezkedése, sajtója és gazdasági szereplői még eltűrnek. Akkor már kicsit nehezebb, ha az ország egy olyan szövetségi rendszer tagja, amelyben van ugyan korrupció, de egyrészt nem arra épül az egész rendszer, másrészt az erre szolgáló intézmények tűzzel-vassal üldözik ezt a gazdagodási műfajt, sőt még külön intézményeket is kialakítottak a felderítésére. Akkor meg még nehezebb, ha az országban jelen lévő amerikai cégek évente több tízmillió dollárt veszítenek hazai gazdasági ragadozók áfacsalásai miatt.



A gazdasági diplomáciáért felelős államtitkár, Magyar Levente pozíciójához méltóan visszafogott sajtótájékoztatót tart az utcán – Miniszterelnökség/Botár Gergely

Lehet ezt persze mocskos nagyhatalmi és multiérdeknek tekinteni és ekként tálalni a bankok, a multik, az EU és most már az Egyesült Államok ellen kormányzatilag és művileg felhergelt híveknek. Bizonyára lesz elég igazmagyar, aki továbbra is vakon szereti a saját vezérét minden pereputtyával együtt, és drukkol, hogy minél vaskosabb jóléttel áldja meg őket az ég (némi önkezű segítséggel persze), és pusztuljon minden ellenségük, aki kifogásolnivalót talál rajtuk. Még azt is elhihetik a RépássyRogán duónak, hogy az Egyesült Államok Guantanamónak néz minket, elvégre a népek arrafelé nemrégen még a négereket is verték, miközben Coca-Cola-mámorban fetrengtek. De kérdés, hogy hány olyan honfitársunk lesz, aki szívesebben hisz a Magyarországra törő gaz multikról és az Orbán öncélú megbuktatásán mesterkedő nagyhatalmakról (plusz az ellenzék) szóló meséknek, mint azoknak az állításoknak, bizonyítékoknak és gyanúknak, amelyekkel évek óta csordultig tele van a magyar sajtó, és részint ugyanazokról a korrupciós ügyekről szólnak, amelyeket a „dokumentum” szerint lassan három éve az amerikaiak is felemlegetnek.


A magyar sajtó önmagában tehetetlen volt. Hiába derített ki sorozatban botrányosabbnál botrányosabb ügyeket, a nép nem vette a lapot, sőt, újra megszavazta a hatalmat a botránygyárosoknak. Most kiderül, többet nyom-e a latba, ha egy kívülálló is, és nem akárki, ugyanezt mondja.


Nemes verseny folyik itt a lelkekért, úgyhogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok. Nem ártana persze, ha a versengés tárgyai a lelkük mellett az eszüket és az ítélőképességüket is használnák néha.