A szakértelmiség újabb árulása

 

A miniszterelnök vasárnapi, bevándorlók elleni uszító beszéde után a Századvég sietett tendenciózus felméréssel visszaigazolni a szándék létjogosultságát (már amennyiben valaminek a társadalmi támogatottsága egyben azonos is a gondolati létjogosultságával).

A tendenciózus jelleg lényege: először is úgy kötni össze a párizsi terrortámadás tényét a hazai bevándorlási helyzettel, mintha ez utóbbi egy az egyben megfelelne a francia helyzetnek (nem felel meg, mert a hazai bevándorlók között nincsenek jelentős, dzsihádizmusra hajló iszlám blokkok, az esetleges muszlim menekültek pedig tranzitországként használnak minket, nem válnak sem támogatottakká, sem letelepedőkké). Másodszor: anélkül kérdezni rá a hazai bevándorlási törvényekkel való elégedettségre, hogy tisztáznák az ismertségüket. És mivel így összemosódtak a kérdésben jártasak és járatlanok válaszai, a végeredményként közzétett arányok értelmezhetetlenné, illetve csak propagandisztikus szempontból értelmezhetővé váltak.

A napigazdaság.hu-n közzétett összefoglaló szerint a telefonos felmérés kérdései a következők voltak:

Hallott-e Ön a párizsi terrortámadásról? (A kérdőív közzététele híján ezt ebből a mondatból lehet tudni: „A kutatás tanúsága szerint a párizsi terrortámadás ismertsége kifejezetten magas Magyarországon, mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akik nem hallottak róla”.)

– Ön inkább támogatná vagy inkább nem támogatná a bevándorlási szabályok szigorítását Magyarországon?

– Ön szerint az Európai Unió inkább meg tudja védeni, vagy inkább nem tudja megvédeni az európai polgárokat a párizsihoz hasonló terrortámadásoktól?

Majd a politikai hovatartozás megállapítása céljából vélhetően ezt kérdezték:

– Ön melyik pártra szavazna, ha most vasárnap lennének a választások?

Az utóbbira adott válaszok alapján a megkérdezetteket a „baloldali”, a „középen álló”, a „jobboldali” és a „bizonytalan” kategóriákba sorolták, ami sokak számára már önmagában lehetetlenné teszi, hogy a felmérés hallatán magukra ismerjenek, illetve megtudják, hogy mi az ő csoportjuk jellemző véleménye. Hiszen középen állónak a baloldali és jobboldali, sőt, a bizonytalan is érezheti magát.

Mindezek jegyében semmit sem mond az a végeredmény, amely szerint a jobboldaliak 85, a középen állók 65, a bizonytalanok 59 és a baloldaliak 56 százaléka szigorítaná a (nem tudjuk, általuk milyen mértékben ismert) bevándorlási törvényeket, ahogyan az sem értelmezhető, hogy az összlakosság 70 százaléka szeretné ugyanezt. Fogalmunk sem lehet arról, hogy ezeken a százalékokon belül mennyi az autentikus, a megalapozott válasz, és nem tudjuk, hogy akik nem ismerik, azok milyen alapon gondolják azt, hogy üdvös volna a törvények szigorítása. Illetve dehogynem tudjuk: ez utóbbiak többsége egyszerű nem-gondolkodási, klisé- és vezérkövetési alapon véli gondolni, ami a fejében van.

Meglehet, az arányok akkor sem feltétlenül térnének el nagyon a felmérésben közöltektől, ha előzőleg tisztázták volna a kérdésben mérhető jártasságokat. Egyrészt azonban annyiban mindenképp változtak volna, hogy akik előzőleg azt válaszolták, nem ismerik a bevándorlási törvények fontos elemeit, azok közül sokan meggondolták volna, hogy határozott választ adjanak a változtatás igényére, hiszen ez meglehetősen kínos volna. Így nagy valószínűséggel kevesebb lett volna a változást pártolók, és több az állást nem foglalók száma.

Másrészt viszont gyökeresen eltért volna a felmérés egészének struktúrája – és ezen keresztül a jelentése – a társadalmi önismeretet illetően. Ha az „ismeri-nem ismeri” válasz alapján oszlanak meg a válaszadók, akkor a felmérés közzétételekor a társadalom sokkal pontosabb képet kapott volna önmagáról, de a probléma mibenlétéről is. Akkor azt tudta volna meg, hogy

Akik ismerik a törvények alapvonalait, azok közül X százalék (vélhetően itt lenne a kisebb szám) szeretne szigorítást, és

– Akik nem ismerik, azok közül Y százalék (vélhetően ez lenne a nagyobb szám) ért egyet a miniszterelnök javaslatával.

Ez pedig igen nagy különbség, hiszen egyértelműen rámutatna: a kérdésben felmérhető, politikai jellegű állásfoglalások attól függően sorolhatók az egyik vagy a másik oldalra – az aktualitásra lefordítva: az ellenzékiségére, illetve a kormánypártiságéra –, hogy ki mennyire jártas a kérdésben. És ha itt az derül ki, hogy kifejezetten a hozzá nem értők azok, akik jellemzően pártolják a kormány koncepcióját, a hozzáértők pedig ellenzik, annak bármely párt hívei számára lehet jelentősége. 

(Ezekben az arányváltozásokban nem azért lehetünk biztosak, mintha a tudás automatikusan garantálná a humanista-felvilágosult gondolkodást, hanem azért, mert a tapasztalatok szerint statisztikai szinten igenis garantálja. Emellett: akinek van némi fogalma a bevándorlási, azon belül a menekültekre vonatkozó törvényekről, az pontosan tudja, hogy ezeknél nemhogy a szigorításra, hanem a Fidesz által bevezetett, a menekülteket köztörvényes bűnözőként kezelő rendelkezések eltörlésére lenne szükség.)

Az uniós polgárok megvédésével kapcsolatban ugyanaz a helyzet: erre is anélkül kérdeztek rá, hogy tisztázták volna az ehhez szükséges tények ismeretét.

A Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke és tagja – MTI


Nem kérdés, hogy a feszültségeket fokozó bevándorlók híján mind a miniszterelnöki uszításnak, mind az ugyanezt szolgáló propagandisztikus felmérésnek két célpontja van: a hazai, bármikor lejöttmentezhető cigányság, és az ugyanígy lejöttmentezhető-leidegenszívűzhető, felvilágosult-liberális értelmiség. Amelyet az inkompetens, ideológiagyáros értelmiség, amely csak hatalmi stallumokban bízik, folyamatosan veszélyt jelentő riválisának tekint, ezért maga is folyamatosan támad. A magyar társadalom legkétségbeejtőbb vonása, hogy nem képes kitörni az értelmiség kettévágottságának ebből a Bibó által többször is leírt kalodájából.

Nem tudom, hol indulhatnak meg az ezt oldani képes folyamatok, csak remélem, hogy abban a kevés, megmaradt, szabad szellemű iskolában, ahol mégis a kérdések elfogulatlan vizsgálata válik az alapnormává, és ahol a tudás számító feladása, az értelmiségiek kóros árulási hajlandósága határozottan a megvetés tárgya.

 

Lévai Júlia

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal