Laudáció

 

A Bibó István Közéleti Társaság 2015. február 1-jén az Átrium Film-Színházban tartotta hagyományos évértékelő rendezvényét A köztársaság állapotáról címmel. A rendezvényen előadást tartott Andor László, korábbi EU-biztos, Csillag István, korábbi gazdasági miniszter és Sz. Bíró Zoltán történész. Markó Béla,  az RMDSZ korábbi elnöke verseiből olvasott fel. Az esemény házigazdája Kuncze Gábor, a Bibó Társaság elnöke volt.

A Bibó István Demokrácia-díj idei kitüntetettje Ferenczi Krisztina újságíró, akit Gyekiczki András méltatott. Az idén negyedszerre kiadott díjat, amely a Duna-parti Bibó-szobor kicsinyített mása, korábban Majtényi László, a Klubrádió és Iványi Gábor vehette át. Az alábbiakban a kitüntetett laudációját olvashatják.

 

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy egy személyes emlékkel kezdjem.

A ’70-es évek közepén érettségire készültem éppen, amikor egy meseszép színésznő bukkant fel Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című darabjából készült tévéfilmben. Két fiatal: egy katonaszökevény és egy menekült, zsidó származása miatt üldözött lány talál egymásra egy elhagyott villában az ostrom idején. „Úgy kell tenni, mintha élnénk. Mozgatni, járatni, tornáztatni az agyat: játszani.” Ezt a Fiú mondja a Lánynak. A darab második részében szinte önfeledt játék közepette megálmodják, mit fognak tenni a következő huszonöt évben, a felszabadulás után.

A tüneményes színésznő közel húsz évet játszott különféle színházakban, majd az Anna Karenina címszerepének eljátszását és Ruszt József szegedi színészműhelyének felszámolását követően pályát módosított. A rendszerváltás idején átképezte magát újságírónak, de nem a művészeti rovat kolumnistája lett, hanem a belpolitikai rovatoké. Ahogy egy interjúban visszaemlékezett: „Kezdőként a Hírlapban elküldtek sajtótájékoztatóra, és mindig valami kofferrel jöttem vissza. Az ügyek többsége valahogy mindig büdös volt, szereztem hozzá még egy irattömeget, kezdtem összerakni a kirakós játékot. Ez mindig olyan, hogy van egy szál, az ember megrángatja, kihúz egy másikat, de lehet, hogy az nem is oda tartozik, hanem a másik szalmakazalhoz. Később már nem küldtek sajtótájékoztatóra, azt mondták magukban, hogy hülye vagyok, de azért mégis ott maradtam.”

A színészből lett újságíró lassan, de szívósan az oknyomozó újságírás megszállottja lesz. 1998 őszén főszerkesztője egy cédulát, akarom mondani egy fecnit, egy igazi fecnit tesz az asztalára azzal, hogy na, ezt fejtsd meg. Ezen a fecnin az állt, hogy a gánti bánya lehet a Fidesz csodafegyvere. A leendő oknyomozó ekkor húzta ki az Orbán család vagyonosodása történetének első szálát, majd jött a második, a harmadik, végül egy hatalmas gombolyag. Nyomában több száz újságcikk, aztán 2006-ban a Szüret, 2014-ben a Narancsbőr. Tizenhat évet töltött vele. Ezt biztosan nem tudta volna megálmodni 1990-ben, valamilyen önfeledt játék közepette az akkori Magyar Hírlap újságíró-tanfolyamán.


Ferenczi Krisztina – merthogy róla van szó, ki másról – nem láthatta előre, hogy a következő 25 évének több mint felét egy kisszerű, sajátosan kelet-európai akarnok (©Kovács Zoltán, ÉS főszerkesztő), egyúttal a világ Putyin utáni második legkorruptabb miniszterelnökének gazdagodástörténetére fordítja.

Tavalyi könyvének utószavában a következőket írja: „Amikor Lévai Anikó szembejött velem, hátán nagy, fekete szemeteszsákot cipelt, majd bedobta a Puskás Akadémia óriás kukájába, azon gondolkodtam, hogy vajon ez mindig így történik-e, vagy van sajátjuk is. Vajon nap mint nap kijön-e ide szemetet üríteni, vagy csak most, ha úgy tetszik, a kedvemért tette, hogy jól megnézzen magának, amint a tárt kapuk mögött sétálgatok.

Emlékszem, ha gyerekkoromban nem volt otthon Kalmopyrin, orvos édesapám hozott ugyan az intézetből, de ki kellett fizetni érte a két forintot. Meg akkoriban, az ötvenes évek legmélyebb, négygyermekes szegénységében vissza kellett küldeni a betegnek a postás hozta hálakacsát.

– Mert ha egyik vagy másik nem működik, nem lesz soha határ – mondta apánk –, és nem az fekszik majd be a kórházi ágyba, aki a legbetegebb, hanem az, aki a legnagyobb kacsát küldi.”

Akit ilyen útravalóval bocsátanak el, annál nem kell különösebben kutatni, honnan van benne ennyi erő, kitartás és kíváncsiság. Igazi erénye a terepmunka, rozzant Daciában a gánti kőbányánál, utóbb a birodalom ékkövében, Felcsúton, vagy Csabdiban, Tiborczék falopásának helyszínén. (Tiborc: hogy ez a név az elnyomottak, kisemmizettek panasztevőjéből hogyan vált a dinasztiateremtés szimbólumává, kultúránk finom fintora.)

Ferenczi Krisztina – Forrás: 168ora.hu/Riskó Gáspár


De Ferenczi Krisztinának nem Orbánék vagyona miatt fontos ez az egész maffiózus, feudalisztikus világ, hanem az ország közállapotai miatt. Újból őt idézem: „Ma már egyértelmű, hogy Orbán újfeudalizmust épít és saját dinasztiát, nem négy, nem nyolc évre, hanem hetedíziglen. Megpuccsolták az alkotmányos rendet, ha netán kormányra kerül az ellenzék, nagyon nehéz lesz ezt az örökséget eltakarítania, már ha egyáltalán el tudja. Közben pedig rettenetes látni, hogyan tapossák el azokat a szegény embereket, akik az útjukban állnak. Aki nem áll be, annak annyi – ezt az utat én rettenetesnek tartom. Szeretem a hazámat, ezért is csináltam. És van, amit nem bírok elviselni: azt, hogy az egészben ott van az, hogy azt gondolják, nekik ez jár” – mondja egy interjújában.

Könyvei megjelenésüket követően az eladási sikerlisták élén álltak. Az a friss fejlemény, hogy az Országgyűlés mentelemi bizottságának elnöke elutasította a miniszterelnökkel szembeni vagyonnyilatkozati eljárást, inkább a szürreális magyar rögvalóságot jellemzi, nem Ferenczi műveinek hitelességét.

Kétségtelen, hogy Ferenczi Krisztina munkásságával mára az oknyomozó újságírás magyarországi etalonjává vált. Ráadásul, ahogy gyakran szokta volt emlegetni: nem hajlandó félni.

Lehet-e nálánál alkalmasabb személy a Bibó István Közéleti Társaság Demokrácia-díjára?

Meggyőződésem, hogy neki ez jár.

Budapest, 2015. február 1.

 

Gyekiczki András jogász, szociológus

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal