Neandervölgyi talányok

A neandervölgyiek már maradványaik 19. századi felfedezése óta élénken foglalkoztatják a tudósokat. Nem véletlen, hogy kezdettől fogva számos vita fűződik hozzájuk. Az első csontok megtalálásakor a kor nagy elméi azon mentek ölre, hogy egyáltalán mik ezek; egy beteg ember patológiás elváltozásait magukon viselő maradványok vagy egy emberelőd csontjai. Amikor a kérdés tisztázódott, azon kezdtek el vitatkozni, hogy kik voltak, mikor éltek és hová tűntek. Ezek olyan problémák, amelyeknél részválaszokat ma már ismerünk, de az valószínűleg sohasem fog pontosan kiderülni, miért haltak ki. Mindenesetre továbbra is ugyanúgy foglalkoztatják a tudományos és laikus közvéleményt, mint azok a kérdések, hogy időben és térben lehetséges volt-e, hogy a mai ember ősei találkozzanak velük, megtörtént-e ez a találkozás, és ha igen, milyen hatással voltak egymásra a Neandervölgyiek és őseink.

Valójában már maga a kérdés is problémákat vet fel, mert ha megtörtént a találkozás (minden bizonnyal igen), sőt együtt vagy egymás mellett éltek (valószínűleg így volt), akkor az is elképzelhető, hogy kereszteződtek egymással, ebből viszont az következhet, hogy a neandervölgyieket is biológiai őseinknek kellene tekintenünk. A két korai emberféleség világszerte megtalálható nyomaiból és a nyomok korából a tudósok arra következtetnek, hogy nagyjából 5-15 ezer évig azonos területeken élhettek egy olyan időszakban, amely ezelőtt 30-40 ezer évvel kezdődött, és körülbelül 25 ezer éve ért véget. Közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy a neandervölgyiek és az akkori "modern emberek" valamiféle kapcsolatban is álltak egymással, sőt, talán a kereszteződés is megtörtént, de ez még korántsem biztos.

A neandervölgyiek említésekor szándékosan kerülöm az "emberfaj" és "emberfajta" megjelöléseket. Az előbbi arra utalna, hogy a neandervölgyiek egy másik faj képviselői voltak, ezért az akkori "mai emberekkel" nem hozhattak létre életképes utódokat. Az "emberfajta" viszont azt jelentené, hogy velünk azonos fajhoz tartoztak, és kereszteződhettek egymással, sőt, ennek biológiai következményei is lehettek. A tudósok egy része a "külön faj" elképzelés mellett teszi le a voksát, mások pedig úgy vélik, hogy a neandervölgyiek a Homo sapiens egyik alfaja (vagy rassza, vagy fajtája) voltak. Ez a véleménykülönbség a tudományos elnevezésükben is megmutatkozik: a "külön faj" pártiak szerint a mai embert Homo sapiensnek, a neandervölgyieket pedig Homo neanderthalensisnek kell nevezni, az "azonos faj két alfaja" elmélet mellett kardoskodók a mai embert Homo sapiens sapiensként, a neandervölgyieket pedig Homo sapiens neanderthalensisként emlegetik.

Mint említettem, találtak olyan maradványokat, amelyek a kereszteződés ténye mellett szól(hatná)nak. A leghíresebb ezek közül a portugáliai Abrigo do Lagar Velho közelében talált gyermekcsontváz, amelyen mindkét emberféleségre utaló jelek megtalálhatók. A tudományban azonban a legritkábban egyértelműek a dolgok, ezért a két tudóspárt is késhegyre menő vitákat folytat arról, hogy miként kell értelmezni a Lagar Velho-i és a hozzá hasonló – főleg horvátországi és romániai – leleteket. A genetika elvileg eldönthetné a kérdést, hiszen a mai, korszerű módszerekkel nemcsak molekuláris bizonyítékokkal szolgálhat, hanem a segítségével talán a teljes neandervölgyi genom is feltérképezhető, de sokan vélik úgy, hogy a módszertani hibák és a rendelkezésünkre álló kevés számú neandervölgyi minta miatt nem lehet biztonsággal lezárni a kérdést.

A nagy figyelem megnyilvánulása az is, hogy a CBSNews ismételten elővette a mai ember és a neandervölgyiek viszonyának témáját, és részletesen taglalja egy aránylag hosszú cikkben. A írás két olyan tavalyi közleménnyel foglalkozik, amelyek valószínűsítik azt a feltevést, hogy a modern ember irtotta volna ki a neandervölgyieket.

Az egyik Shanidar-3 esete. Ezt az 1950-es években megtalált neandervölgyit (a maradványait) arról az észak-iraki barlangról nevezték el, ahol felfedezték. A 40 éves kora körül elhalálozott férfi bordáin olyan, a mellkasfalán is áthatoló sérülés található, amely komoly fejtörést okoz a tudósoknak. A Duke University kötelékében evolúciós antropológiával foglalkozó Steven Churchill tavaly nyáron közzétett véleménye (lásd itt is) szerint legvalószínűbben egy lándzsával okozhatták a sérülést, amelyet csak "modern ember" őseink készítettek úgy, hogy egy bambuszbot végére éles kőhegyet erősítettek. Churchill ennek alapján valószínűnek tartja, hogy Shanidar-3 gyilkosság áldozata lett, és a tettes egy Homo sapiens (sapiens) volt. Valamelyest Churchill mellett szól, hogy eddigi ismereteink szerint a neandervölgyiek nem készítettek hajítófegyvereket. Viszont a teória ellen szól, hogy korántsem biztos, hogy az általa vélt fegyvertípus okozta a sérülést; Shanidar-3 maradványainak állapota láttán mindenesetre túlzónak tűnik Churchill véleményalkotása.

Az sem biztos, hogy a neandervölgyieknek nem volt lándzsájuk. Hónapról-hónapra derülnek ki róluk meghökkentő újdonságok, és elképzelhető, hogy előbb vagy utóbb felszínre bukkannak a lándzsáik is. Miért ne bukkannának, hiszen a táborhelyeiken talált állati csontmaradványok puszta mennyisége arról tanúskodik, hogy nagyon jó vadászok voltak, és a sikeres vadászathoz jó fegyverek is kellenek.

Churchill feltevése ellen azonban komolyabb érv, hogy Shanidar-3 körülbelül 50-70 ezer éve élt, ezért bajosan találkozhatott Homo (sapiens) sapiensekkel. Persze ha azt vesszük, hogy a "modern ember" archaikus változatainak maradványai még nála is "idősebbek" voltak – Afrikában találtak már 150-200 ezer éves leleteket is –, akkor lehet némi igaza, de ezek az emberősök abban a korban még nem értek el a Közel-Keletre (hacsak néhány kíváncsi kalandor el nem merészkedett odáig).

A CBSNews cikkében tárgyalt másik tavalyi felfedezés Fernando Ramirez Rossi nevéhez fűződik. Francia tudósok a francia Les Rois barlangban talált leletek többszöri újravizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy a "modern ember" ősei szerették a neandervölgyieket – a csontjaikat dísznek használni, a húsukat pedig megenni. A dél-franciaországi barlang ugyanis Homo (sapiens) sapienseknek adott otthont, de a maradványok között találtak egy olyan állkapocscsontot, amely (esetleg) neandervölgyi gyermektől származhat. Az állkapocsból kőszerszámmal kibányászták a fogakat, amelyekből nyilván ékszert készítettek, ugyanis találtak egy nyakláncot is, amelyre más állkapocsból származó fogakat fűztek. Korántsem biztos azonban, hogy az említett, mintegy 30 ezer éves, elég ramaty állapotban megmaradt állkapocs valóban egy neandervölgyi gyermeké volt – ezért ez az elmélet is sántít –, de az már igen, hogy olyan sérülések is láthatók rajta, amelyek csak úgy keletkezhettek, hogy kivágták a gyermek nyelvét, nyilván megenni.

Noha az Australian National University kutatója "nagy áttörésnek" tartja a "rasszok közötti kannibalizmusra" utaló francia leleteket és értelmezésüket, valójában nem is olyan nagy csodáról van szó. Köztudott, hogy a neandervölgyiek talán az ínség miatt, talán rituális (igen, rituális! – ugyanis bizony hogy képesek voltak szimbolikus gondolkodásra!) vagy más szokásoktól vezérelve időnként hajlamosak voltak a kannibalizmusra. Ugyanez közismert a Homo (sapiens) sapiens ősökről is, sőt nemcsak az ősökről! Gondoljunk csak a pápua kannibálokra, a Húsvét-szigetre, de nem kell ilyen messzire menni és valójában a régmúltba sem. A nagy éhínségek idején a középkori Európában, sőt még a második világháborúban (lásd: Leningrád ostroma) is el-elfogyasztották egymást az emberek. (Lásd: a kannibalizmus elterjedtsége).

A jelenség ilyen vagy olyan okból mindig is létezett, és ha általában csak korlátozott méreteket öltött is, akkor sem tekinthető különösebb ritkaságnak. Kétségtelenül szörnyű dolog, de ha tényleg bebizonyosodna (a diribdarabokat elnézve bajosan), hogy az állkapocs egy neandervölgyi gyermeké volt, akkor sem biztos, hogy rendkívüliként kell értékelni.

Lehet, hogy egy szép napon majd olyan tudósításokról érkeznek hírek, amelyek szerint Homo (sapiens) sapiens elfogyasztására utaló nyomokat találtak egy Homo (sapiens) neanderthalensis település maradványaiban, ám ez sem lesz csoda. Másrészt, ha beigazolódik, hogy a neandervölgyiek külön fajt alkottak, akkor már szó sincs szigorú értelemben vett (azaz fajon belüli) kannibalizmusról. (Pedig bevallom, nekem a majmok elfogyasztása is annak tűnik.)

A témát azzal zárnám le, hogy egyik feltételezés sem nyugszik szilárd bizonyítékokon, a következtetések túlzóak. Még ha igazak lennének, akkor is elképzelhető, hogy csak elszigetelt jelenségekről volt szó. Korai lenne az önmarcangolás, mert még mindig nem lenne biztos, hogy "mi" követtünk el neandervölgyi holokausztot.

A neandervölgyiek felől újabb – és szerencsére békésebb – hírek is érkeztek. A BBC NEWS cikke szerint például valószínű (szinte biztos), hogy a Homo (sapiens) neanderthalensisek már jó ötvenezer éve előszeretettel szépítkeztek. A spanyolországi Murcia közelében talált leletek legalábbis erre utalnak. Olyan kagylóhéjakra bukkantak, amelyekben a neandervölgyiek különféle természetes festékanyagokat tároltak, és elegyítettek egymással. Ezek a festékanyagok elsősorban a test díszítésére voltak jók, de itt kifinomultabb kozmetikumokról van szó. Találtak olyan sárga festékmaradványokat, amelyek őskori alapozóként szolgálhattak, de a leletekben akad vörös, sőt csillogó ásványokat tartalmazó fekete pigment is, ráadásul magukat a kifúrt színes kagylóhéjakat ékszerként is használhatták. Jelenlegi ismereteink szerint ezt a fajta kozmetikatudományt a neandervölgyiek nem tanulhatták a "modern ember"-től, mert a maradványok kora jó tízezer évnél régebbi, mint a lehetséges kapcsolat periódusának kezdete.

A kozmetikánál is érdekesebb, hogy a szóban forgó kagyló a neandervölgyiek kedvelt csemegéje volt. A kagyló azonban olyan eledel, amit nagyon gyorsan, nagyon friss állapotban kell elfogyasztani, ezért a tengerparttól távoli előfordulásuk csak azzal magyarázható, hogy a neandervölgyiek kitaláltak valamilyen módszert a zsákmány élő állapotban történő elszállítására. A talált algamaradványok alapján valószínű, hogy az élő kagylókat valamilyen algákkal bélelt vízzel teli tartályokban tárolták.

Ide kívánkozik egy kapcsolódó tény, amelyről már évekkel ezelőtt írtak: neandervölgyiek által lakott barlangokban olyan kagylók maradványaira bukkantak, amelyek csak a parttól több kilométerre, több száz méter mély tengerfenéken fordulnak elő. Mivel eléggé valószínűtlen, hogy a neandervölgyiek önszántukból sok kilométer beúsztak a tengerbe, valamint az is, hogy jó félóráig bírták volna levegő nélkül a víz alatt, ezért csak az jön szóba, hogy tudtak csónakot (méghozzá nem is csak egyszerű lélekvesztőt) készíteni és használni, és volt valamilyen alkalmas – meglehetősen kifinomult – halászeszközük is. Ennek alapján azon sem lepődnék meg, ha nemcsak neandervölgyi lándzsát találnának előbb vagy utóbb, hanem parittyát és íjakat, meg nyilat is.

Catapultára és ballistára már nem számítok.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

will vitamin c improve the ivfотдых доминиканастеклокерамическая плита