rss      tw      fb
Keres

Neandervölgyi szenzáció

Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, legalábbis a neandervölgyiek tekintetében. A galamus.hu rövid, mindössze néhány hónapos fennállása óta már négy cikkben is foglalkoztam velük hol többet, hol kevesebbet, ezek rendre:

Rejtélyes emberelődök,
Neandervölgyi talányok,
Hogy mik lesznek! - 2010.03.27.,
Hogy mik lesznek! – 2010.04.24.

Szerencsés azért vagyok, mert ugyanebben a rövid időszakban, 2010. májusának elején, azaz az utolsó, a témával foglalkozó írásom után két héttel egy olyan – túlzás nélkül világszenzációnak számító – bejelentés látott napvilágot, amely pontot tesz számos, évtizedeken átívelő, érzelemmentesnek korántsem nevezhető vita végére, és sok olyan rejtélyt old meg, amelyet ezekben a cikkeimben megemlítettem. A szerencsém abban is megmutatkozik, hogy – bevallom, inkább érzelmi alapon – pontosan ebben a végkifejletben reménykedtem, de ezt már a korábbi cikkekben is leírtam.

(a továbbiak megértéséhez nem szükséges az említett írások elolvasása, de némi betekintést adhatnak a neandervölgyiekkel kapcsolatos vitákba és ellentmondásokba)


Az előzmények

A neandervölgyi ősemberek maradványairól kezdetben – az első leletek megtalálásakor – még azt hitték, hogy valamilyen fejlődési rendellenességben szenvedők csontjaira bukkantak rá. Csak később derült ki, hogy egy tőlünk különböző emberelődöt fedeztek fel, amely minket megelőzően alakult ki és terjedt el a Közel-Keleten és Európában. Amikor ez a nézet a XIX, század végén és a XX. század elején tudományos berkekben elfogadottá vált, akkor a neandervölgyieket még egyértelműen az őseinknek tekintették.

Később kiderült, hogy az emberi evolúciónak számos le- vagy elágazása volt, és a kisebb nagyobb különbségek, valamint a Homo törzs fejlődésének tér- és időbeliségére vonatkozó bizonyítékok alapján egyre többen vélték úgy, hogy nem sok közünk lehet az Európát és Ázsia keleti részét lakó hominidákhoz. Az emberelődök nagy többsége – azaz minden emberelőd őse – Afrikában alakult ki, hogy később elhagyják a kontinenst, és a Közel-Keleten keresztül elterjedjenek Ázsiában és Afrikában. Az első kirajzó vándorok a Homo erectusok ("felegyenesedett emberek") voltak, és jelenleg őket tekintjük a mintegy 350-250 ezer évvel ezelőtt – már Afrikán kívül – kifejlődött neandervölgyiek elődeinek.


Mai (balra) és neandervölgyi ember csontváza (jobbra)
Frank Franklin II—AP/Wide World Photos

A mi őseink első archaikus egyedeinek maradványai ugyancsak Afrikából származnak, és körülbelül 200 ezer évesek. Ezek az ősök csak jóval később, nagyjából 50 ezer éve hagyták el Afrikát, és mindeddig inkább csak találgatni lehetett, hogy belebotlottak-e az Európában és Ázsiában akkoriban még ott élő korábbi hominidákba – a felegyenesedett emberekbe, a neandervölgyiekbe és más ősember-változatokba. Ha igen, akkor milyen lehetett ez a találkozás. E tekintetben elsősorban a neandervölgyiek jöhettek szóba, de – mint időközben kiderült – ebben a vonatkozásban más hominidák is érdekesek lehetnek. A témakör egyik sarkalatos kérdése volt az is, hogy hová és hogyan tűntek el körülbelül 30 ezer éve a neandervölgyiek. A kihalásukra számos teória született, de mindeddig egyik változatra sem volt semmilyen bizonyíték. Sok tudós vélte úgy, hogy mi irtottuk ki őket, mások szerint egyszerűen nem bírták az evolúciós versenyt, megint mások felállítottak még további 8-10 teóriát. Voltak, akik szerint a mi őseink nem is találkoztak velünk, és mindeddig csak a kisebbség vélte úgy, hogy asszimilálódtak – beházasodtak hozzánk, vagy mi házasodtunk be hozzájuk.

Mindegyik tábornak voltak valamiféle tárgyi, paleoantropológiai vagy biológiai érvei, de a perdöntőnek tartott genetikai bizonyítékok egyre inkább azt látszottak igazolni, hogy a neandervölgyiek és a mai ember evolúciója nagyjából 500 ezer éve szétvált, hogy aztán soha többé ne keresztezze egymást.


Egy kis genetika

A genetikai bizonyítékok kifejezés hallatán sokan kaphatják fel a fejüket. Egyáltalán lehetséges-e ilyen régi genetikai maradványokhoz hozzájutni, hiszen csak a csontok és kövületek állnak a rendelkezésünkre? A válasz egyértelmű igen, ugyanis ezekből a csontokból is ki lehet nyerni olyan épségű nukleotidmaradványokat, amelyek bizonyítékként használhatók.

Az emberi sejtekben lokalizáció szerint alapvetően kétfajta DNS van: a mitokondriális DNS, és nukleáris DNS. Az előbbi azokban az ősi baktériumokból kialakult energiatermelő hólyagocskákban – a mitokondriumokban – található, amelyek a sejtplazmában helyezkednek el, és a mérete sokkal kisebb, mint az utóbbié, amely a sejtmagban található; ez a DNS-féleség alkotja a kromoszómákra rendezett génkészletet vagy genomot.

A tudomány szempontjából ez nagyon kényelmes elrendezés, ugyanis a fogantatáskor (elvileg) csak a hímivarsejt nukleáris DNS-e kerül be a petesejtbe, a mitokondriális pedig nem, ezért nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a mitokondriális DNS csak anyai ágon öröklődik. A nukleáris DNS mindkét szülő örökítőanyagának a keveréke. (A témához nem tartozik hozzá, de szerencsére ez csak majdnem igaz. Az apai öröklődési vonal is vizsgálható, igaz, csak korlátozottan, ugyanis a férfiak genomjának kis részét tartalmazó Y kromoszóma kizárólag az apától származhat).

Tárgyunk szempontjából az a fontos, hogy a kisméretű mitokondriális DNS viszonylag könnyen kinyerhető ősi maradványokból is, ezért nem véletlen, hogy először ezt a neandervölgyiekből és belőlünk származó DNS-féleséget fejtették vissza és hasonlították össze 2008-ban. Ezek az első eredmények igazolták azt a tényt, hogy a fejlődési vonal nagyjából 500-550 ezer éve szétvált. Ugyancsak ezen bizonyítékok alapján jelentették ki néhány éve, hogy a két emberelődnél olyan fokú a különbség, amely sok szakember szerint kizárja azt, hogy genetikailag közünk legyen egymáshoz – azaz nem kereszteződhettünk egymással.

A nukleáris DNS-sel már sokkal bonyolultabb a helyzet, hiszen a sejtmag DNS-e hatalmas a mitokondriális DNS-hez képest. Ilyen régi maradványok esetében a helyzet csaknem reménytelennek tűnik, hiszen ha hozzá is jutunk a nukleáris örökítőanyaghoz, az olyan töredezett állapotban van és annyira szennyezett, hogy néhány éve még megfejthetetlen enigmát jelentett a tudomány számára. Aztán a számítógépek és a módszertan fejlődésének köszönhetően nagyjából egy éve sikerült szekvenálni, azaz meghatározni a neandervölgyiek DNS-sorrendjét; ez a vizsgálat azonban csak közelítő eredményt adott. Mindazonáltal sokak szerint már értékelhető volt abból a szempontból, hogy a segítségével újfent – most már a mag-DNS alapján is – kizárják a neandervölgyiek és őseink kereszteződését.


És mégis

A metodika azonban tovább javult, és néhány napja a Science magazin hasábjain bejelentették, hogy egy új vizsgálatban a korábbinál lényegesen pontosabban sikerült a neandervölgyiek örökítőanyagának a szekvenálása. A megismételt feltérképezés a lipcsei Max Planck Intézet evolúciós antropológiai tanszékén tevékenykedő Svante Pääbo nevéhez fűződik, aki a területen végzett korábbi vizsgálataival már komoly tekintélyt vívott ki magának mind szakértelmét, mind eredményeinek hitelességét illetően.


Svante Pääbo – explore-evolution.unl.edu

A Pääbo és kollégája, Richard E. Green által bejelentett új, megdöbbentő és teljesen váratlan bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy a neandervölgyiek nem haltak ki, mert bennünk élnek. A mi nukleáris DNS-ünk egy része – a mai rasszoktól függően mintegy 1-4 százaléka – a Homo sapiens neanderthalensistől származik (az állítás némi kiigazításra szorul - lásd alább).

A neandervölgyi tehát nem külön faj volt, hanem a Homo sapiens egy alfaja, hiszen életképes utódokat tudtunk velük létrehozni. Ez egy csapásra eldönti a tudományos elnevezésükkel kapcsolatos ádáz vitát is. Az a pontos – alfajt jelző – tudományos nevük, amelyet az iménti szakaszban leírtam, és nem a külön fajt jelző Homo neanderthalensis. És ugyanígy a továbbiakban a mi tudományos nevünkkel kapcsolatban is egyértelmű, hogy a "sima" Homo sapiens már nem elegendő, ezért magunkat a továbbiakban Homo sapiens sapiensként kell emlegetnünk.

Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy a bejelentés más viták végére is pontot tesz: igenis, találkoztunk velük; igenis, volt közöttünk kapcsolat, sőt igenis kereszteződtünk velük; nem kiirtottuk őket, hanem asszimilálódtak velünk.

Természetesen maradtak még nyitott kérdések, és a további vizsgálatok, illetve az emberi evolúció feltérképezésének szempontjából felbecsülhetetlen értékű a neandervölgyi DNS bázissorrendjének ismerete.


Pontosítások

Richard Dawkins leleményes szófordulata szerint az ördög a közhelyekben lakozik, de mi maradjunk a részleteknél, amelyek némi pontosításra szorulnak, ám ez aligha befolyásolja a felsorolt tézisek igazságát.

A mostani vizsgálathoz három különböző, 40 ezer évvel ezelőtt élt neandervölgyi hölgy csontmaradványaiból vettek mintát, majd a meghatározott nukleáris bázissorrendeket Kínában, Franciaországban, Pápua Új-Guineában, illetve Dél- és Nyugat-Afrikában ma élő emberek DNS-eivel hasonlították össze. Az eredményekből az a rendkívül érdekes, de korántsem váratlan tény következik, hogy az Afrikán kívüli rasszok mindegyikének a genomja 1-4 százalékban tartalmaz neandervölgyi DNS-t, az afrikai rasszoké viszont semennyit sem. A kereszteződés mintegy 50-80 ezer évvel ezelőtt zajlott le – nagy valószínűséggel a Közel-Keleten, majd a már neandervölgyi DNS-sel is rendelkező embercsoportok hódították meg a világ Afrikán kívüli részét.


A három csontdarabka – Max-Planck-Institute EVA

Egyelőre korántsem világos, hogy mennyire volt intenzív és mennyi ideig tartott ez a kereszteződés, azonban egyértelműen igazolódott, hogy a neandervölgyiek genetikailag nem sokban különböztek tőlünk. Mindössze 78 olyan fehérjét kódoló génszakaszt sikerült azonosítani, amelyek egy kicsit más aminosav-sorrendet határoznak meg a két alfajban – ebből egyébként az is nyilvánvaló, hogy az emberi fehérjék alig változtak az elmúlt néhány százezer évben.

Maga a genom már valamivel több különbözőséget hordoz, de genetikai értelemben ez sem számít soknak: 212 olyan DNS-szakaszt találtak, amelyek eltérnek egymástól, de jelenleg még az sem világos, hogy ez milyen biológiai különbségekben nyilvánul meg. Ezek még további vizsgálatokat igényelnek, és a szakemberek szerint valóságos kincsesbányát jelentenek számukra az emberi evolúció megértésében.

A University of Wisconsin-Madison kutatója, John Hawks szerint ezek után a különbségek egyébként sem túl lényegesek. Az a fontos, hogy az Afrikán kívüli rasszok minden egyes tagjának volt egy neandervölgyi ük-ük-ük-... ükapja, ezért a továbbiakban már szinte rasszizmus úgy beszélni rólunk és róluk, hogy mi és ők, hiszen mi magunk vagyunk a neandervölgyiek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

лобановский классapi viberтоп лучших игровых ноутбуков 2018