rss      tw      fb
Keres

Gyurcsány Ferenc röpiratát megírta

Mottó:

„A baloldal, a nemzeti progresszió ügye természetesen túléli mai válságát. Ebben semmi kétségem nincs. A kérdés csupán az, hogy ennek bázisa a mai MSZP vagy valami más lesz. Ezek a hónapok nem másról, mint a jövő esélyéről, vagy annak elvesztéséről szólnak.”

Alig egy hete olvasható a volt miniszterelnök 32 pontba foglalt, több mint negyvenoldalas elemzése az elmúlt 8 évről. Ezzel Gyurcsány a nyilvánosság elé is letette azt a vitairatot, amelyet az MSZP számára készített a tisztázó szembenézéshez és a jövő célkitűzéseinek meghatározásához.

Gyurcsány Ferenc dolgozata azonnal a figyelem középpontjába került, ahogy minden megmozdulása azonnal a figyelem középpontjába kerül, mert számít. Annak ellenére számít, hogy a saját pártján belül és a politikai közélet más pontjain is szeretnék lezárt korszaknak tekinteni végre a kormányzását. „Húzódjon már vissza!”. „Miért nem érti, hogy hiteltelen?” „Miért nem látja már be, hogy ő tehet mindenről?” Miről is? Hogy „romokban az ország”. Hogy a baloldal és a liberálisok vesztettek. Hogy a liberális párt gyakorlatilag megszűnt. Hogy az MSZP szavazóinak több mint a fele elhagyta a pártot. Stb.

Van egy közös nevező, egy közös bűnbak.

A vereség kétségtelen. De tényleg romokban az ország? (A legfrissebb hírek szerint, meglepetésre, már nőtt a magyar GDP.) Tényleg Gyurcsány Ferenc miatt szenvedett ekkora vereséget és vesztett ennyi szavazatot az MSZP? (Miközben tudjuk, hogy távozása után nem nőtt, hanem csökkent az MSZP támogatottsága a közvélemény-kutatási adatok szerint.) Az MSZP-nek mennyi szavazata lenne Gyurcsány Ferenc nélkül?

Miközben a sulykolt értékelés ez, vannak, akik másként gondolják. Az utca baloldali embere, a betelefonálós műsorok hétköznapi megszólalói – nem tudni hányan vannak, de vannak – másképpen látják, mint a hivatalos elemzők értékelései. A lényeget tekintve valahogy hasonló módon emlékeznek az elmúlt 8 évre, mint Gyurcsány Ferenc, aki most közzé tett röpiratában megadta a maga olvasatát. Egyáltalán nem gondolják úgy, hogy a volt miniszterelnöknek vissza kéne húzódnia. Ellenkezőleg.

Szembeötlő, hogy bár a sajtó, az elemzők és a politikusok is fontosnak tartják, hogy reagáljanak a „megszólalásra”, jellemzően nem tartalmi kérdésekről beszélnek. Még a korrekt ismertetések, kivonatok nyomán sem bontakozott ki érdemi vita. Ami 46 oldalon íródott, azt nehéz összefoglalni 2-3 oldalban, de nem is kellene ennyivel megelégedni. Azért ilyen hosszú a kifejtés, hogy a felvetett problémák árnyaltan táruljanak elénk, ugyanis érzékelhetően azokkal a narratívákkal szemben fogalmazódnak meg, amelyek ugyanezekről az kérdésekről, hosszas sulykolás eredményeként, másként csapódtak le a közgondolkodásban.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az elmúlt 8 év egyik legnagyobb tanulságát, hogy a kormányzó pártok politikája jelentős részben a narratívák harcában bukott meg. Hogy ki a hiteles, kinek a politikája hiteles, kibe helyezhető már/még/újra bizalom.


Narratíva - flickr/jef safi

A sajtóban és a politikai „elemzésekben” most sem folyik vita a lényegről. Látszólag nincs igény arra, hogy valóságos diskurzus induljon el – éppen a centrális erőtér „építésének” hajnalán – az elmúlt évek történéseiről, másfajta értelmezéséről. (A centrális erőtér iránti vágynak az a legfőbb értelme, hogy ne kelljen folyamatosan definíciós küzdelmet vívni a történések értékelése során.)

Emeljünk ki csak egyetlen fontos témát a dolgozatból, amely felett elsősorban az MSZP-nek nem lenne szabad elsiklania: szemben azzal a lapos állítással, hogy kiveszett a baloldaliság a baloldali politikából, amit most „vissza kell szerezni”, először is észre kéne venni, hogy akik ezt állítják, nem definiálják, mit jelent ma baloldalinak lenni; ellenben ez a röpirat határozott kiállás a nemzeti progresszió jegyében megfogalmazott modern baloldaliság mellett. (1)

De Gyurcsány nemcsak a baloldaliságról kínál megvitatásra alapot adó kész és érvekkel alátámasztott téziseket. Beszél a reformok elfogadtatásának sikertelenségéről is (2), arról,  hogy valóban túl gyors volt-e a tempó (3) vagy igaz-e az előkészítetlenség (4) vádja. Illusztrálja, hogy miként lett „rendetlen” az ország. Hogy milyen szerepe volt ebben a jobboldali ellenzéki politikának.

A röpirat nagyobb, második része az MSZP kemény, kertelés nélküli kritikáját adja. És szimptomatikus, hogy reakciók nem a leírt helyzetértékelésre születnek, hanem a politikus személyére, ráadásul a megszokott klisék keretei között.

Szép példa erre az ismert elemző, Török Gábor summázata, aki blogjában Miért nem lett Gyurcsány politológus? szellemesnek (?) vélt címmel foglalkozott a röpirattal. Így ír: „…ha egy elkötelezett baloldali elemző vagy publicista véleményeként olvasnám, számos pontján akár egyet is érthetnék vele; de a politikai véleménykülönbség ellenére is minden kétséget kizáróan színvonalas, felkészült szerző írásának gondolnám… Gyurcsány 32 pontját tanulmányozva mégsem ezek jutottak először az eszembe, és egy idő után be kellett látnom, hogy ezért nem a hosszú szöveg a felelős: itt ugyanis nem az íróval, hanem a politikussal van a baj… A röpirat átgondolt, alapvetően még koherensnek is nevezhető értékelés… De bármiről is ír, az elmúlt éveket nem alvó üzemmódban töltő olvasóban mindig megjelenik annak a politikusnak a képe, aki a magyar politikában ugyanekkora lelkesedéssel és szenvedéllyel küzdött már szinte mindenért és annak ellenkezőjéért is.”

Helyben vagyunk. A kör bezárul. A megszokott narratívák egyike köszön vissza, az állítólag következetlen politikusról, aki ugyebár hiteltelen.(Legyünk pontosak: hiteltelenné tették, nagyjából úgy, mint itt). Holott Török Gábor akár a tartalma alapján is elemezhette volna a leírtakat. Amelyek éppen azt illusztrálják, hogy mitől nem helytálló a sulykolt vélemény: „megjelenik annak a politikusnak a képe, aki a magyar politikában ugyanekkora lelkesedéssel és szenvedéllyel küzdött már szinte mindenért és annak ellenkezőjéért is.” Mert hogy ez nem így volt.

Az már csak hab a tortán, hogy Török azt mondja: „ha egy elkötelezett baloldali elemző vagy publicista véleményeként olvasnám, számos pontján akár egyet is érthetnék vele” – mert akkor hogy is van ez? Attól függ-e egy érvelés helyessége, egy helyzet leírásának a pontossága, hogy ki mondja? Nem attól, hogy mit mond?

De nem járunk jobban akkor sem, ha a politikusi reakciókat nézzük. Suchman Tamás például azt nyilatkozta, hogy ha a röpirat egy komoly vita kezdete, akkor a vitát meg kell szervezni, de ha egyfajta "végeredmény", akkor nem kíván részt venni a megvitatásában.

Gyurcsány dolgozata vajon gátol-e bárkit az MSZP-ben, hogy a maga olvasatát a történtekről, elvárásait a jövőről, ellenérveit a már megírtakról megfogalmazza és vitára ajánlja? Kinek volna a dolga a viták megszervezése? Egy vita nem azzal indul, hogy valaki kiteszi az asztalra az első gondolatokat?

Itt, ezen a ponton érdemes visszatérni a röpiratnak ahhoz a feléhez, amely az MSZP-ről szól:

„Olyanok vagyunk, mintha sok párt élne bennünk.”
„Az MSZP ma politikai értelemben dezorientált, szervezete meggyengült, vezetési, irányítási viszonyai korszerűtlenek.”
„Az MSZP-t ma alig lehet irányítani. A párt nem hatékonyan szervezet.”
„A párt belső viszonyait jól ismerőknek időnként az a benyomása, mintha a pártban nem az elnöknek, hanem az informális pénztárnoknak, és pár kisebb „kassza” tulajdonosának lenne legnagyobb a befolyása.”
„…aki meg akarja újítani a pártot, annak szakítania kell a pártfinanszírozás mai módjával.”
„A Szocialista Párt (…) kultúrájában ott maradt az egypártrendszer alkalmatlansága a nyílt politikai küzdelemre, az egyenes beszédre, a bátor személyes kiállásra. Ehelyett inkább kijár, ügyet intéz, alkudozik, kavar a háttérben, víziók helyett szeret szakpolitikai kérdésekkel bíbelődni.”

A vereség miatt az elmúlt 8 év vezetőinek menni kell – mondja Gyurcsány is, de szerinte: „Ez nem jelent végleges távozást, politikai száműzetést. Miután végigbeszéljük az elmúlt éveket, és döntünk a jövőről, mindenki elindulhat, hogy újra bizalmat kérjen. A lemondás felelősségvállaló gesztusa a fontos, utána majd a tagság dönthet mindenkiről.

Az MSZP választmánya május 14-én határoz majd arról, hogy a teljes tisztújítás az önkormányzati választások előtt, vagy után történjen meg. A volt miniszterelnök szerint a párttagság ki fogja kényszeríteni, hogy még előtte kerüljön rá sor.

Hogy mi fog történni, hogy a döntést megelőzi-e az őszinte szembenézés például e röpirat felvetéseiből kiindulva, az egyben válasz is arra a kérdésre, képes-e az MSZP megtenni az első lépést valamiféle megújulás irányába, vagy marad a mostani helyzet: több párt az egyben, dezorientált és korszerűtlen? (Egyelőre az utóbbira kaptunk fájdalmasan konkrét bizonyítékot: a parlamenti bizottságok elnöki és alelnöki posztjainak megszerzésére irányuló tárgyalásokon átengedték a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki posztját a Jobbiknak.)

Nincs mire várni az önvizsgálattal.


(1) „Az én értelmezésemben a magyar nemzeti progresszió az elmúlt legalább másfél évszázadban a nyugatos európai polgárosodás pártján állt. Ezt kívántam folytatni. A nyugatos társadalmi, politikai rendszer, kultúra talán legfontosabb alapelemei a szabadság, az emberi méltóság védelme, ebből fakadóan a parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaság igenlése, a szolidáris társadalompolitika. Igen, ma is azt hiszem, hogy magunk mögött kell hagyni az évszázados sérelmi politikát, a panaszkultúrát, a revánsvágyat, a nemzeti felsőbbrendűség önveszélyes mítoszát. Szabad, de erős Magyarországot akartunk teremteni. Világot értő, nyitott polgári magatartással, önmagukért felelősséget vállaló polgárokkal és családokkal, érett, de nem önző piacokkal, szolidáris kultúrával, hatékonyan működő, szekuláris állammal, önkormányzatokkal, eleven civil szervezetekkel, erős szakszervezetekkel, szolidáris egyházakkal.”

(2) Nemzet és polgárai viszonyának értelmezésében két egymással szembenálló, versengő értelmezés lehetséges. Sokak szerint a nemzet osztozkodásról, míg mások szerint közös erőfeszítésről szól. Az előbbi a politika vezérlő hangsúlyát az elosztási viszonyokra, az utóbbi a polgárok és az intézmények cselekvő részvételének igénylésére építi. Nyolcéves kormányzásunk e tekintetben két részre tagolódik. Míg az első két és fél év, benne különösen a száznapos programok az osztozkodó nemzet karakterét erősítették, az azt követő időszak, különösen pedig az utolsó négy év az erőfeszítésekből épülő nemzet víziójára épült. Ez utóbbi nem kis részben kényszer hatására, előkészítetlenül, égszakadás módjára zuhant az emberekre, hiteles magyarázat nélkül hagyva az éles fordulat okát, mibenlétét.
Bár meggyőződésem, hogy erős Magyarország csak erőfeszítésből épül, de ennek az erőfeszítésnek a polgárok értő szándékából, akaratából, nem pedig kormányzati ultimátumból kell erednie. 2006-ban és azóta a választók tömegesen érezték úgy, hogy nem arra adtak nekünk felhatalmazást, hogy tőlük erőfeszítést kérjünk, követeljünk, így aztán a politikánkkal szembesülve sokan becsapottnak érezték magukat. Értem én, hogy nem fogadhatták el a kényszerekre hivatkozó válaszunkat, hiszen a megelőző négy évben is mi kormányoztunk. Ezért hiába gondoltuk és gondoljuk, hogy reformpolitikánk magva a progresszív nemzeti törekvések sorába illeszkedik, a választók jelentős része az osztozkodó nemzeti vízióban gyökerező álmaik elárulásaként szembesültek modernizációs kísérletünkkel.”
Az én summázatom szerint, 2001 és 2003 között végzetesen felborult a polgárok és a nemzet közötti felelősségmegosztás aránya, a személyes gazdagodást az állam drámai elszegényedése, meggyengülése finanszírozta, és ezzel megágyaztunk a későbbi kényszerű, elkerülhetetlenül fájdalmas kiigazításoknak”.

(3) „Először is sok vád éri a reformok sebességét. A többség szerint sok és túlságosan gyors volt a változás. A reformértelmiség egy része ezzel szemben a még több változást hiányolta. Én inkább az első kritikával értek egyet, ma lassabban haladnék. De hadd tegyem hozzá: a sebesség megválasztásában nem volt nagy mozgásterünk.”

(4) „A reformokkal kapcsolatos viták másik csomópontja az előkészítetlenség volt. Csak kisebb részben osztom ezt a véleményt. Az államigazgatási reformjának teljes szakmai anyaga nyilvános volt 2005 telén. A felsőoktatási reform egyenes folytatása volt a 2002 után elkezdett folyamatoknak, az egészségügyi reform pedig a 2005 tavaszi 100 lépésekből logikusan következett. Hogy voltak viták kormányon belül és kívül? Természetesen. Még több vita kellett volna. Azt meg elég nehéz nem megkérdezni a kritikusoktól, hogy a választásokra készülve szerintük lehet-e ennél részletesebb szakmapolitika vitát elvárni olyan környezetben, ahol azzal riogatják az embereket, hogy háromszázezer forint lesz egy mandulaműtét?”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

красные деснаdab dmh dphкак вывести средства с олимп трейд