rss      tw      fb
Keres

Vendégszerzőink írásai

Az egyetemalapító

„A kétharmados többségnek nem voltak skrupulusai a Magyar Művészeti Akadémia és a gombamódra szaporodó ’tudományos’ intézetek alapításakor sem, miért állnának meg éppen az egyetemek kapujában.”

Ha Orbán Viktor válaszolt volna

„…nem osztom azt a meggyőződésüket sem, hogy 2014-ben a zsidók és a disznók egy felsorolásban történő említése megengedhetetlen.”

A francia tévé a választás estéjén

„Őszintének látszottak, tényleg kétségbe voltak esve, mert rá kellett döbbenniük, hogy valamit nem vettek észre: azt, hogy ilyen tömegesen jön föl a szabadság, egyenlőség, testvériség hazájában a szélsőjobboldali rokonszenv.”

Demokrata téblábolás

„…a kezdeményezés 2013. augusztus 19-én, tehát kilenc hónappal ezelőtt indult. Ehhez képest különösen sovány eredménynek tűnik a 2500 aláírás.”

Ma választunk

„Ahhoz, hogy hosszabb távon legyen a Fidesznek és a Jobbiknak esélyes kihívója, fontos, hogy más megközelítések is jelen legyenek a demokratikus oldalon: a harmadikutas LMP, a nyugatos, kapitalizmusbarát DK és a kettő között álló Együtt–PM.”

Action française és Magyar akció

„…ez az emlékmű az áldozatok megalázását – ha nem megfélemlítését – szolgálja, de azt csak Isten tudja, hogy milyen motívumból. Mindenképpen meg kell akadályoznunk ezt a magyar akciót, akár az Action française ihlette, akár nem.”

Képviselet Brüsszelben és a magyar érdek

„Ki-ki mást gondol arról, hogy mi a ’magyar érdek’ – én például nem gondolom, hogy az adómentes pálinkafőzés, a kierőszakolt, a költségektől elszakított közüzemi díjcsökkentés vagy akár a külföldiek földtulajdonlásának tilalma magyar érdek volna.”

Ha én MSZP volnék

„…itt állna ország-világ előtt a lázas tevékenység eredménye: a megújult MSZP. Hetyke kis d’artagnanos bajuszkája és kecskeszakálla lenne, százhúsz tagú választmánya, tíztagú országos elnöksége és kétfős parlamenten kívüli frakciója.”

Az államtitkár relevanciája

„…a vételi érték felét elbukni másfél évvel a tőkepiacok 2008-as mélyrepülése után: ehhez már az egyszerű halandó képességei nem elegendőek, erre születni kell. Egy-egy ilyen remekbeszabott tranzakció akár az MNB elnöki székébe is repítheti szerzőjét.”

Keszonbetegség

„A felszínre való visszatérésig a keszonban viharos gyorsasággal alakulnak vissza az annyira ismerős feudális viszonyok, ezúttal nem sarló-kalapácsos, hanem nemzeti színű zászlóba csomagolva. De a figurák ugyanazok.”

Kísértet járja be…

„Trianonnal sokat vesztett az ország, de míg azt a veszteséget külső hatalmaknak köszönhetjük, ezt a Trianonnal fölérő újabb veszteséget az országot gyarmatosító Orbán-maffiának.”

Koronázás, trónbeszéd

„…a frissen megkoronázott uralkodó kimegy a palota erkélyére, és köszönti az integető híveket. Ez is megtörtént, ha nem is az erkélyről, de a palota előtti színpadról, ahol az uralkodó rövid beszédben szólt is az ünneplő alattvalókhoz.”

Közmegegyezés, emberi méltóság, esélyteremtés

„Ha egy országot az jellemez, ahogy az elesettjeivel bánik, akkor az éhező, rongyos gyermekek, a közmunkába kényszerített rokkantak… a csirkeláblevesen élő nyugdíjasok, a megvetett, kitaszított cigány családok reménytelenségtől, megalázottságtól megtört szeme a tükör mindnyájunknak.”

A polgári engedetlenségről

„A szüfrazsett-mozgalom történetének rövid ismertetéséből is látszik, hogy mi minden kellene ahhoz, hogy a Szabadság téri történelemhamisító emlékmű ellen a polgári engedetlenség sikerhez vezessen.”

A „folytatjuk” programja az oktatásban

„Az oktatási rendszer államosításának kiolvasható célja az uralkodó osztályhoz tartozók elitképzése és a közmunkaprogramhoz szükséges munkaerő biztosítása.”

Nyílt levél Mihancsik Zsófiához

„A betűvető értelmiségnek azért kell dolgoznia, bármilyen hosszú és kilátástalannak látszik is a munkája, hogy a zárványok továbbra is részt vegyenek az életfolyamatokban.”

Megvilágosodások

„The show most go on… épül a szobor a Szabadság téren, Kishantos már senki sem érdekel, az új, kényelmesebb parlamentben már megtörtént a nagy helyosztás, Mesterházy egyhangú szavazással frakcióvezető lett.”

Fájó gondolatok az Élet Menete után

„De miután megint megkaparintotta a kétharmadot, miért volt szüksége rá, hogy a választások után kialakítson egy jól koreografált kordonbontó-építő macska-egér játékot?”